Folyóiratunkról a SZEGEDma.hu oldalán

Új ökológiai folyóirat: Ars Naturae

Az olvasó talán nem is tudja, milyen sok fajtája és változata létezik az ökológiának.[1] Eltekintve most az átfedésektől, olyan kifejezésekkel találkozhat, mint például: biológiai ökológia, természettudományos ökológia, társadalomökológia, humánökológia, ökopolitika, ökozófia, mélyökológia, ökofenomenológia. Ez a sokféleség a korunkra jellemző megélhetési elaprózódás, specializálódás és diszciplínasokasítás mellett szoros összefüggésben áll a görög oikosz alapszó tág jelentéstartományával és egyes jelentései külön-külön is széleskörű vonatkoztathatóságával.

Az eredeti fogalom valamennyi értelmét – a háztól, a lakhelyen át a templomig, a háztartástól, a birtokon át a hazáig, és így tovább – egy bensőségessé, sőt bensővé tett környezet alapgondolata köti össze. A környezet általánosan is bármekkora lehet: kalitkányi, szobányi, istállónyi, családnyi, tanyányi, nemzetségnyi, világnyi, sőt elvben több világra kiterjedhet. Túl a kifejezés tudománytörténeti eredetén, az ökológia így a szűkebb és tágabb környezetre egyaránt vonatkozó tudást jelenti, beleértve e tudás érvényesítését is (a környezettel való, lehető legtágabb értelemben vett gazdálkodást – az oikonomeó ige rendez, kormányoz, célszerűen feloszt jelentéseinek megfelelően).  

A norvégiai Hallingskarvet, a mélyökológia "szülőföldje"

Az elmélet és a gyakorlat elsőbbségének kérdése az ökológia valamennyi formájában és változatában fellelhető. Abból a nézőpontból, hogy a gyakorlati törekvéseket kivétel nélkül minden esetben elméleti feltevések határozzák meg, az elméletnek mindenképpen és mindenütt primátust kellene élveznie. Elméleti előfeltevések azokban az esetekben is vannak, amikor létük nem tudatos, és azt gondolják, valami tisztán gyakorlati dologról van szó. E nem tudatosított elméleti feltevések meglétének szerteágazó problémája külön beható vizsgálódást érdemelne. Mindenestre bizonyos, hogy kidolgozott elméletek nélkül nincs helyes és kellően intenzív gyakorlat, és hogy az elmélet, egy fokon túl, maga is gyakorlatot eredményez, gyakorlattá válthat át.

Első pillantásra az Ars Naturae mélyökológiai folyóiratnak látszik: a „felszíni és sekélyes ökológiával”, a döntően gyakorlatias, elméletietlen vagy közhelyes elvekre építő ökológiai irányvonalakkal szemben a „radikális és mély ökológia” hívének és képviselőjének – mely gyakorlati céllal, de az átfogó és mélyreható elméletre, az alapelvek fontosságára helyezi a hangsúlyt. Ez azonban csak első és felszínes benyomás, felületes kategorizálás.

Úgy tűnik, az Ars Naturae (Életharmónia Alapítvány, 2010) csupán annyiban mélyökológiai folyóirat, amennyiben 1. a kifejezést Arne Naess munkássága utáni értelemben veszi, és beleérti mindannak a komoly végiggondolását, amivel a mélyökológiát jogosan bírálták; és amennyiben 2. a mélyökológia „forradalmi és radikális” jellege az alapelvek megtalálását, átfogó elméleti lefektetését jelenti – vagyis, amennyiben eltekint a mélyökológia „mozgalmár” múltjától, „aktivista” sajátosságaitól.

 

Arne Naess (1912–2009), a mélyökológia filozófiai elveinek megfogalmazója

 

A közel 350 oldalnyi első két összevont szám (inkább kötet) 24 tanulmányt tartalmaz 18 szerzőtől, szerkesztői előszóval, jegyzetekkel, a szerzők bemutatásával, szépirodalmi függelékkel és idézetgyűjteménnyel kiegészítve. A szerzők közül öt magyar. A külföldiek tekintetében főként két szellemi áramlat, a döntően angolszász „perennialista iskola” és a méltatlanul elfeledett, német-osztrák „univerzalista iskola” képviselőinek ökológiai vonatkozású írásait olvashatjuk (amely utóbbi már az 1920-as évektől igen magas és részletező nívón képviselte a holisztikus szemléletet). Nemzetközi tekintetben is egyedülálló e magyar vállalkozás, hiszen a két rokon iskola – egyébként önálló és független – szerzőinek munkáit így, egy kötetben még soha nem közölték.

Az írásokat három témakörbe csoportosították: ember és természet viszonya, az ökológiai válság jelenségei és a környezeti nevelés fontossága. A tanulmányok úgy helyezkednek el a témakörökön belül, hogy egyre mélyebbre, egyre inkább az alapelvek (és közvetlen alkalmazásaik) felé hatolnak.

Az Arne Naess és mások nevével fémjelezhető eddigi mélyökológia itt többek között azzal az alapfelismeréssel egészül ki és formálódik tovább különböző szerzők tollán keresztül, hogy a környezethez való adekvát viszony alapelveinek megtalálásához még mélyebbre kell ásni, a gondolkozásnak pedig kevésbé sematizálónak és leegyszerűsítőnek kell lennie. A szerzők és a szerkesztők szerint az elképzelhető legnagyobb segítséget ehhez a szellemi hagyományok nyújthatják – annál is nagyobbat és teljesebbet, amit Naess elképzelt. Az ember természetben elfoglalt központi vagy nem-központi helyzetére vonatkozó kérdést a nagy tradíciók például mindkét lehetséges irányban megoldották, és összehasonlíthatatlanul tökéletesebben, mint a mélyökológia bármely képviselője. Nem egy merőben új vallásos lelkületre, természetérzésre és cselekvésre van szükség tehát, hanem olyanra, amely a szellemi hagyományok komplex, mégis világos, természetre és környezetre vonatkozó tanaiból következik – megtalálva, végiggondolva és magunkévá téve azokat. Nincs szó múltimádásról, puszta romanticizmusról, hanem a modernitás mélyökológia által is megkérdőjelezett paradigmáinak további kritikájáról, valamint egy teljesen gyakorlatias kérdés megválaszolásáról: honnan meríthet az ember példákat a környezettel való viszonyának teljesértékű rendbetételéhez.

Talán nem tévedek nagyot, ha az Ars Naturae törekvéseit így zanzásítom. Ezzel együtt, tartalmi relevanciája és színvonala okán, az eddigi legjobb magyar nyelvű ökológiai szöveggyűjtemények közé sorolom: habár folyóiratról van szó, a Természet és szabadság (Osiris, 2000) és a Környezet és etika (L’Harmattan, 2005) kötetek mellé. Várom a folytatást, amely remélhetőleg megismétli és kiegészíti az eddigieket.

(Ars Naturae. Ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat. I. évfolyam, 1–2. szám. Életharmónia Alapítvány, Szeged, 2010. Megrendelhető: www.eletharmonia.hu)

Aldebaran Zoltán

[1] Forrás: SZEGEDma.hu