Megjelent az Ars Naturæ folyóirat 3–4. száma!

A négyszázötven oldalt meghaladó kötet huszonkét szerző huszonhét írását és három különleges idézetgyűjteményt foglal magában. A jelen számban szintén neves magyar és külföldi szerzők tanulmányai, esszéi, előadásai olvashatók egy állandó (Környezetfilozófia és környezeti nevelés) és három változó (A modern tudomány határai, Gazdaság és társadalom, Pszichológia és pneumatológia) rovat szerint rendezve.

A szerkesztők most is ökológiai, környezetvédelmi kérdéseket és szempontokat állítottak a középpontba, ám a környezethez való viszony tekintetében Magyarországon egyedülálló szemlélet és magatartás bemutatásával, amelyek ugyanakkor egy koherens, szellemi alapokkal rendelkező, és az élet minden területén alkalmazható ökologikus gondolkodásmód illetve társadalmi tudat kialakulását segíthetik. A kötet helyet adott egy új, a szellemi hagyományok természetszemléletéből kiinduló ökológiai irányvonal bemutatkozásának is.

Honlapunkon a Tartalomjegyzék és a Szerkesztői előszó olvasható. (Hamarosan további részleteket közlünk.)

Megrendelhető e-mailben: eletharmonia@gmail.com

vagy telefonon: 06-70-314-8411

További részletek az Ars Naturæ Online oldalon >>>

 

„Hát nem tesznek a gonoszok az ő közvetlen környezetükkel mindig valami rosszat, a jók pedig valami jót?”

                                                                                                                                                       Platón

*

„Ez a világ, amelynél nagyszerűbbet és éke­seb­­bet a természet sosem alkotott, és a lélek, a­­­­­­­­­mely szemléli és csodálja a világot, s egyúttal an­­nak legpompásabb része is, egészen a miénk és örök, s mindaddig együtt él velünk, ameddig jómagunk élünk. Bárhová űz tehát a sors, siessünk oda vidáman és emelt fővel, ret­­tenthe­tetlenül, s végigvándorolhatjuk az e­­­­­­­­­­­­­­gész földkerekséget, e világon igazi számű­ze­­tés nem lehet; mert a világon semmi sincs, amivel az ember közösséget nem érezne. Min­denünnen egyaránt az égre röppen tekintetünk, a menny a földtől mindenütt egyforma távolságra van.”

Seneca

*

„Az őskori ember fülében különösen hangzana, ha valaki azt mondaná, hogy mivel valamit lát, már ismeri. Az érzéki tapasztalat csak annyi, hogy valaminek felszínes jelenségét pillanatnyilag megállapítom, e­­gyéb semmi. Ha valaki a Nílust látja, csak látja, de még nem ismeri. Ahhoz, hogy valaki tudja is, hogy mi a Nílus, tudnia kell: ez a Nílus itt a földön az égi Nílus mása. Ahogy ez a sivatag az égi sivatag mása, a tenger az égi tenger mása, a Gangesz és a Brahmaputra és a Jance-kiang és a Fudzsijama az égi folyók és a hegyek mása, s ahogy az egész föld az égi föld mása, s ahogy a földi ember az égi elliptikus duál mása. A dolgokat csak az ismeri, aki tudja, hogy az eredeti a láthatatlan metafizikai világban van, s aki a dolgokat csak érzékeivel látja, a felszínüket érinti. Az archaikus ember analógiákban élte át a földrajzot éppen úgy, mint az anatómiát, a kozmológiát és a kémiát éppúgy, mint a fizikát, a pszichológiáról nem is szólva. Az analógiás látás transzcendentális realizmus, amely az érzéki dolgok természetfölötti és tapasztalaton túli megfeleléseiben élt. A természet lényegét az érzékek nem is érintik. Hé phüszisz theian ga kai ouk anthropinén endechetai gnószin, mondja Philolaosz: a természet isteni és nem emberi ismeretet kíván. ­Isteni pedig ­annyi, mint ­érzékfölötti, ­vagyis metafizikai. Az érzéki tapasztalat a hamis kalkulus. Semmit a természetben a metafizikai, az isteni ismeret nélkül megérteni nem lehet. […]

A Szókratész előtt élt görög gondolkozókat az újkor naiv természetfilozófusoknak tartja. Kezdetlegesnek találja, hogy az egyik gondolkozó a világot a vízből származtatja, a másik a levegőből, a harmadik a tűzből, a negyedik a homályos apeironból. Nem is találhatja másnak, mert az újkori ember a vízről azt hiszi, hogy az a víz, amit érzékeivel tapasztal, és a tűz, a levegő az a tűz és az a levegő, amit az anyagi természetben lát. Ilyenformán nehéz eldönteni, hogy melyik ember primitívebb: az, aki a világot metafizikai látással jelképesen gondolja el, vagy az, aki azt hiszi, hogy csak anyagi és megfogható dolgok vannak.”

Hamvas Béla

*

„Ne idegenként bolyongjon az ember saját birodalmában […]. Aki nem tudja, hogy a villám elektromos szikra, aki a fizika, kémia és biológia legfontosabb alaptényeit nem ismeri, azt manapság műveletlennek nevezzük. Mégis be kell látnunk, hogy kevesebbet veszítünk, ha nem vagyunk tisztában e dolgokkal, mintsem a lényeggel, ama megnyilvánulási formákkal, amelyek az államban és a társadalomban körülvesznek bennünket, s amelyekben létünk gyökerei rejlenek. Nem külső tárgy, mint a természet, hanem egy benső, amit képesek vagyunk megértéssel felidézni: saját Énünk az, amit e helyütt újra fel kell ismernünk. A társadalom olyan, akár egy bűvös tükör; csak azáltal születünk meg, hogy belepillantunk – felébresztve tükrözi vissza saját lényegiségünket, amelyben felismerünk egy máskülönben rejtett szellemi hazát.”

Othmar Spann

*

„Az ember természeti környezetéhez fűződő kapcsolata adott esetben nemcsak elméletben, hanem az átélésben is megváltozhat, és nemcsak szubjektíve, hanem magának a környezetnek a szempontjából is. A fizikai világ nincs elvágva a pszichikustól, akkor sem, ha az egó partikuláris perspektívája az individuális lény pszichikus szféráját úgy tűnteti fel, mint valami teljesen különállót és önállót. Olyan korokban és kultúrákban, ahol az éntudat szerepe lazább, és a természeti környezethez való viszonyt nem egy pusztán racionális szemléletmód előítéletei uralják, sokkal könnyebben előfordulhat, hogy a lélek erői közvetlenül és mechanikus beavatkozás nélkül gyakorolnak hatást a külvilágra. Különösen igaz ez az archaikus karakterű tradíciókra, melyek számára a természeti jelenségek, mint például a villám, az eső, a szél vagy a növekedés, esszenciális szimbólumok. Itt megtörténhet, hogy bizonyos szakrális tettek külső, kozmikus visszhangot keltenek.”

Titus Burckhardt

*

„A Rig-véda azt tanítja, hogy Isten az egész természetben felismerhető – a hegyekben, dombokban, folyókban. »Az egyetlen szellem rajtam keresztül áramlik.« Amikor egy hegyen állva nem tudod, hol végződik a hegy, s hol kezdődik a tested, az az igazi imádság. Amint lélegzel, az egész természet lélegzik. Mikor kiengeded a levegőt, az egész hegy minden völgyével együtt a fuvallatokban lélegzik ki. Amint belélegzel, az univerzális életerő pránájának teljessége járja át a tested, csakúgy, mint a völgyeket, a folyókat, a hegyeket. Ez az egyedüli helyes kapcsolat a természettel.”

Szvámí Véda Bháratí